„Hivatásos” turistaként ma is sokszor felemás érzéseket kelt bennem, ha környezetem, felebarátaim, munkatársaim holmi „kirándulás”-nak aposztrofálják világraszóló világjáró cselekedeteimet. Bár – így idő multával – már javulóban a „hallásom”, már többnyire elsiklom felette. Engedékenyebb vagyok-e, vagy bölcsebb…? Nem tudom… Persze tudom én, hogyne tudnám…!? Egyre sokasodik, egyre érdekesebb azon helyek-tájak számlálgatása, ahol a magamfajta kiránduló-csavargó is megfordul s akarva-akaratlan vázlatot készít, lajstromot állít. Némi rezignáltsággal, mégis valahogy derűvel állapítom meg: Eljutottam hát Tihanyba is…

„Nem születtem a Balaton partján, nem is lakom huzamosabban mellette. Mondhatnám, hogy a maradványaimat is inkább a sors véletlenje vetette ide a tihanyi partokra. Voltaképp arcátlanság is, hogy mint nem-költő s főképpen nem balatoni e bevezetőre vállalkozni mertem.” Ezt írja Német László 1958-ban a Sajkódi(sic!) esték egyik tanulmányában. S folytassuk, tán így töredékességében is teljes pantheon nevesebb kirándulóinak sorolását.

Kazinczy Ferenc 1789-ből keltezi hozzánk úti levelét: „Nem képzelheted el barátom, mely kiesen rút Tihany. Olyan ő, mint a toilette mellett ülő borzas leányka, midőn bosszankodik, hogy álmából felköltötték.” Innen a XXI. századból furcsa áthallásként idézhetjük Csokonai 9 évvel későbbi, „elpusztúlt reményén” kesergő sorait: „Óh, Tihannak rijjadó leánya!/ Szállj ki szent hegyed közül./ Im, kit a sors eddig annyit hánya,/ Partod ellenébe ül.” Itt jár fiatalabb korában a niklai remete, Berzsenyi Dániel is: „Egy őszült remetét a Tihany oldalában/ Ismértem. Sivatag sziklaüregben élt./ Már két századokat hordoza vállain.” Szerte az országban ösvények, utak, utcák, terek, kő- és szellemi iskolák, műhelyek őrzői-névadói turisták a Magyar Tempevölgyben: Garay János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Eötvös Károly, Krúdy Gyula, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Kodolányi János, Keresztury Dezső etc. … S az állandó vagy hűséges költöző madárként itt lakók: Bernáth Aurél, Vass Elemér, Illyés Gyula, Borsos Miklós, Passuth László… Ki tollal, ki ecsettel-vésővel alkotó. Folytatni lehetne a felsorolást a holdudvarral, a baráti körrel, magyarral, külföldivel egyaránt,  természettudósokkal, jeles utazókkal… Nyomaik-műveik bármikor fellelhetők, mert maradandók.

A BTHE hatodik teljesítménytúrája útvonalának helyszínéül a Tihanyi-félszigetet választotta, élve a falu s az Illyés Gyula Általános és Zeneiskola szíveslátásával. Elmondhatjuk, hogy az idei telünk kiadós tél volt. „Így múlik pontosan” az idő: február közepén mostoha útviszonyok, hófúvás. Ennek ellenére teljesítménytúránkon közel 500 túrázó (5-6 évestől a kevésbé gyerekig) küzdött meg az elemekkel, 10-15-20 kilométeren 430-830 m szinttel (és saját magával…) A rendezvény napjának előestéjén Erőss Zsolt látogatott el hozzánk és töltötte meg hallgatósággal a művelődési ház előadótermét. A Mount Everest s több kontinens magashegyei mellett nyolc nyolcezres csúcs meghódítása, valamint a szerencsétlen tátrai baleset után Tihanyba látogatott el először, mesélni nekünk nagy hegyekről, „szegény”, de jókedélyű, taknyos gyerekekkel sűrűn teletűzdelt népekről, türelemről, teljesítményről, kitartásról, szerencséről és szerencsétlenségről, józanságról…

S íme az út. A 20 km-es táv a belső színhelyek mellett párhuzamosan végigköveti a félsziget partvonalát:

Aranyház (Átjáró-barlang). A Cser-hegyen, a Hármas-hegyen és a Gejzír-mezőn föllelhető több forráskúp. Legismertebb köztük az Aranyház. (…vagy fordítva, tán azért jobban ismert, mert neve volt…) Elnevezését onnan kapta, hogy a felszínén megtelepedett sárgás, a Caloplaca nemzetségbe tartozó zuzmó alkonytájt arany-szerű színben pompázik.

Apáti templom. Egyes források már a XI. században több elkülönülő települést említenek a félszigeten, ezek egyike Apáti volt. Már rómaiak idejében csatornái és hídja miatt fontos helynek számíthatott. Később pedig Zsigmond király 1417-ben kiváltságlevelében, miszerint „…Tihanba hogi szabad legien sokadalmat tartany es heti vasart” komoly rangra emeli. A XVI. században a török hódoltság idején pusztul el, ma már csak a legutóbb 1993-ban az Apáti Templomrom Helyreállítási Alapítvány tevékenysége nyomán helyreállított templom látható.

Csúcs-hegy. A félsziget legmagasabb pontja a 232 m magas hegycsúcs. Kutatók feltételezik, hogy a tatárjárás után itt vár épült, régebbi térképeken ehelyt őrtorony jelet láthatunk. A hegy északi részén kisebb barlang található, mendemonda szerint betyárok tanyáztak benne. Bizonyság nincs, vajh Sóbri Jóska vagy Savanyú Jóska volt-e otthonos, az mindenesetre tény, hogy a barlang és környéke azon kevés olyan (zsandárlátó) helyek egyike, ahonnan jól belátható a tó és a félsziget egyaránt. Az Apáti-hegy, a Rátai-csáva és a Csúcs-hegy oldalában a 70-es évekig levendulacserjés virágzott, ma már csak nyomokban lelhető fel az 1920 körüli telepítés.

Hálóeresztő. A hely neve feltehetően a „látott hal”, azaz az őszi nagy gardarajok halászatánál betöltött szerepére utal, ugyanis a part menti hegyekről-dombokról a „hegyenjáró” ember a víz színéből megállapíthatta a halrajok mozgását, elhelyezkedését és egyezményes jelekkel tudatta a vízen lévő társaival a fogás irányát.

Akasztó-domb. Zsigmond király nemcsak vásár-, hanem pallosjogot is adott az apátságnak. Innen az elnevezés, bár a helytörténet tanúsága szerint 1848-ig, amíg a dombom épített tömlöcöt is rendeltetésszerűen használták, több száz év alatt csak egyetlen elítéltet végeztek ki. (Nagyon peches ember lehetett…)

Hajóállomás (és környéke). A parton elhaladunk az 1927-ben gróf Klebelsberg Kunó által alapított Balatoni Limnológiai  Kutatóintézet (közkeletű elnevezési: Bilagória, Halpomológia, Csíborpatkolda) mellett, majd a hajóállomásra érve, ha nincs fönn a viharkosár, áthajózhatnánk akár Füredre vagy a csopaki pincékhez is…, de mi Gödrös felé vesszük utunkat, a hajdani „kecskeköröm” (a Congeria ungula caprae kagyló váza) lelőhelyek mentén jutunk el a Lóczy-Gejzír tanösvényre.

Barátlakások. A hely már az 1055-ben íródott, első magyar nyelvemlékünknek tekinthető Tihanyi Apátság Alapítólevelében is Petra megnevezéssel szerepel. I. András a kijevi fejedelmi udvarból orosz szerzeteseket hozott. Itt alakították ki bazaltrétegbe vájt celláikat. A cellacsoportnak később a XIV. század elejéig jelentős szerepe lehetett, több forrásban s egy pápai oklevélben is Oroszkő (Vruzku) vagy Szent Miklós-egyház néven emlegetik.

Apátság. Óvár és a Kálvária-domb érintésével jutunk el a Bencés Apátsághoz. Tihany jelképe időnként meg-megújuló formában több mint ezer esztendeje áll. Az Alapítólevélben olvashatjuk az első magyar nyelvű összefüggő mondatrészt: „…feheruuaru rea meneh hodu utu rea …” Igen, a „Fehérvárra menő hadi út” is – úgy tűnik – mintha meglenne még, s nemcsak elvezet onnan, hanem oda is vezet. A tihanyi 91 éves biológus-hidrológus Dr. Entz Béla bácsi emlékiratában ez áll: „Régen útőrök – és nem úttörők – gondozták az utakat.” Felvállaltunk mi is, rendezők és teljesítők egy fertálynapi túraszakaszt…

A rajthoz, egyben a célhoz, az iskolához érkeztünk. Mintha hallanám a hajdani visszhangcsalogató gyermekmondókát: „Szép a tihanyi kilátás,/ de nehéz a feljárás./ Feljárásod jobb volna,/ vendéged is több volna./ Éljenek a kiránduló vendégek!”

Tihanyban ismét volt visszhang.

                                                                                           Hovánszki István, BTHE