Fel a hegyre! túrák - 2018.

Gyalogos teljesítménytúrák 2017

Gyalogos teljesítménytúrák 2018

Geotúra a Csurgó-kúthoz

szerda, 23 december 2015 12:31

G E O T Ú R A   A   C S U R G Ó - K Ú T H O Z

Újévi túránk a Bakonyalja téli világába enged bepillantást. Elsőként a Himfyek erősségét, a döbröntei Szarvaskő várat keressük fel, ahonnét belátjuk majd a környező lankákat és a távolabbi hegyeket. Elérve az erdőt, követjük a Köves-patakot, és tanulmányozzuk felszínalakító munkáját, valamint a tektonikus mozgásokat. Ez utóbbira utaló, úgynevezett vetőkarcokat is keresünk a patak feletti sziklákon. Közben énekesmadarak csapatai és hollók lesznek útitársaink, a föld pedig a gyerekek örömére csak úgy ontja az Eocén ősmaradványokat (nummuliteszek, azaz Szent László pénzék, kagylók, csigák, magányos korallok). Bár hóra nem számítunk, jégre mindenképp készülni kell a Csurgó-kút vízesésénél. Ha tartós marad a hideg idő, igazi jégzuhatagot láthatunk a Bakony egyik legnagyobb édesvízi mészkő szikláján! Visszafelé az Ödön-forrásnál egy, a kora-középkorban itt állt falura emlékezünk majd.

        

Időpont: 2016. január 02. szombat, 10.00 óra

Találkozó: Döbrönte, Szarvasház Turistaház és Oktatóközpont (Fő u. 31.) TÉRKÉP >>>

Útvonal: Döbrönte – Szarvaskő vára – Názer-malom – Köves-patak – Csurgó-kút – Ödön-forrás – Döbrönte.

Táv: 14 km

Szintemelkedés: 300 m

Időtartam: 5 óra

Részvételi díj: 1000 Ft/fő

Előjelentkezés: a túrára való jelentkezési szándékot 2016. január 01. péntek 18.00 óráig kérjük mindenképp jelezni mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy telefonon (30/919-5868), a név, a létszám, a mobil telefon elérhetőség megadásával. A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul. A túravezető a jelentkezésről visszaigazolást küld.

Vár mindenkit szeretettel:

Czibula György

a Bakony-Balaton Geopark geotúra-vezetője

Megjelent: 6910 alkalommal
Értékelés:
(0 szavazat)

Legfrissebb képek