BTHE 2006 feher 01 Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület | info@bthe.hu Facebook |  Rólunk

Belépés

Belépés a felhasználói fiókba

Felhasználónév *
Jelszó *
Jelszó megjegyzése

BTHE 2006 fekete 02 Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület

Marker beszámolója a Börzsönyi Kék 65-ről

Forrás: http://itin3r.blogspot.hu/2015/07/borzsonyi-kek-65.html

Börzsönyi Kék 65

 

Helyszín: Börzsöny
Táv: 66,0 km
Szint: 1450 m
Időpont: 2015.06.27.
Rajthely: Diósjenő


 
Június utolsó hétvégéjéhez érve Magyarország É-i részére vetült figyelmünk, ugyanis egy nagyszerűnek ígérkező teljesítménytúra keretein belül lehetőségünk nyílt kékre színezni a Börzsöny vadregényes vonulatait. Célunk a Diósjenő és Szob között húzódó kék szerpentin, mintegy 66 km-es útvonalának teljesítése egyhuzamban, mely előzetesen remek kihívással kecsegtetett. Ezért első körben egészen a Börzsöny K-i peremére kellett ellátogatnunk, a már említett Diósjenőre, ahol a BTHE rendezői gárdája tárt karokkal és a rá jellemző szervezettséggel fogadta a vállalkozó szellemű túrázókat (1-2. kép).
Bélával együtt mi nem sokkal 6 után érkeztünk meg a rajtba, ahol pillanatok alatt letudtuk a kötelező köröket, és miután kézhez kaptuk a rendkívül igényes igazolófüzetünket már indultunk is utunkra, kihasználva a kellemes, kora reggeli időt. Az útravalóul kapott színes kis füzetet böngészve örömmel konstatáltuk, hogy lesz dolgunk bőven a hosszú táv során, hiszen (a céllal együtt) mintegy 14 igazolópontot kell majd érintenünk, ami lélektanilag kifejezetten felemelő. De ne rohanjunk ennyire előre, haladjunk csak szép sorban. Első ellenőrzőpontunkat megcélozva először is É-i irányba haladva elhagytunk Diósjenőt, melynek pincesorán sétálva intettünk búcsút a csendes kis településnek (3. kép).
Miután az utolsó épületek is elkoptak mellőlünk kis időre betértünk egy keskeny erdősávba, melyen keresztülvágva rövidesen kiléptünk az egybefüggő lombtakaró alól. A nyílt terepre érve aztán néhány helyi négylábú követte végig tekintetével, ahogy egy nagyobb tanyát megkerülve hamarjában ismét visszatértünk a fák közé (4-6. kép).
Ezt követően klasszikus erdei utak vonalát követve haladtunk előre, kitartóan ragaszkodva É-i csapásirányunkhoz, mígnem 4. kilométerünkhöz érve hirtelen felbukkant előttünk első ellenőrzőpontunk a Kámori-völgyben. Egy nemrégiben átadott turistapihenő szélében gyorsan odaléptünk a kihelyezett bójához és egy matricát kivéve a sok közül hitelesítettük igazolófüzetünket. Ez a matricázós módszer egyébként nekem nagyon bejött, mely még profibb küllemet kölcsönzött az egyébként is igényes itinerünknek (7-8. kép). 
Miután ismét felvettük túránk fonalát kissé ÉK-i irányba fordulva haladtunk tovább a végtelennek tűnő börzsönyi erdők rengetegében. A sűrűn kanyargó földutunk mentén idővel aztán egy tágas erdőirtáshoz érkeztünk, ahol a magas fák hiányában megcsodálhattuk a környező hegyek csipkézett vonulatait, majd egy jobbos kanyarral ismét bevettük magunkat a sűrűjébe (9-11. kép).
Ahogy haladtunk előre a kellemesen árnyékos ösvényünk vonalát taposva gyorsan haladt velünk a táj is, és miután átkeltünk a Derék-patak sekély vízfolyásán nemsokára csatlakoztunk egy kopott erdészeti úthoz. Egy keveset sétálva annak poros, köves nyomvonalán hamarjában megpillantottuk a Pénzásási Turistaház tetszetős épületét, mely magányos szigetként ékelődött be a fák zöld tengerébe (12-13. kép).
A trendi házikó hangulatos tisztását hátunk mögött tudva mindössze néhány méter választott el csak minket következő állomásunktól, így az enyhén emelkedő úton pillanatok alatt meg is érkeztünk újabb ellenőrzőpontunkra. A ponton ezúttal már hús-vér pontőrök is voltak, akik nagy kedvességgel és rengeteg finomsággal fogadtak minket. A pecsételés mellé nápolyi, ropi, csoki, szőlőcukor és persze némi frissítő víz is járt, melyekből jóízűen fogyasztottunk is, majd megköszönve a figyelmességet robogtunk tovább (14-15. kép).
A nyitott mező szélében egy kicsit még átböngésztük a útjelző táblát, majd visszatérve az erdőbe baktattunk tovább É-felé (16. kép). 
 
A fák közé vesző, kanyargós utakon ezt követően rohamtempóban közelítettünk Drégely-vár felé, miközben egy jó darabon a piros sáv jelzés is mellénk szegődött. Azonban még mielőtt elértük volna a letűnt korokat idéző romokat, jelzésünk egy hirtelen balossal Ny-felé fordult és távolodni kezdett a vártól. Utólag megnézve a térképet nagyon közel jártuk hozzá, így némi hiányérzetünk támadt, hogy elmulasztottuk a rövid kis kitérőt, de sebaj legalább lesz miért visszatérni jövőre is (17. kép). 
Koptatva tovább kék jelzésünk útjait hamarosan kissé szakadozottabbá vált körülöttünk az erdő, ugyanis egybefüggő rengetegébe kisebb-nagyobb erdőirtások és szellősebb szakaszok ékelődtek be (18. kép).
Így érkeztünk meg a Sárkány-töréshez, ahol egy út menti táblánál megállva újabb matricákat gyűjthettünk be itinerünkbe, majd miután megvolt az igazolás már robogtunk is tovább. A könnyed terepen nemsokára kissé emelkedésbe kezdett jelzésünk és egy sziklás hegyoldalban felfelé kapaszkodva hamarosan csodálatosan szép szakasznak néztünk elébe. Ugyanis a magas faóriások lábánál kanyargó keskeny ösvényünk a Dobogó-hegy (426 m) szellős erdein vágott keresztül, mely meredek lejtőinek tetejéből kilesve megcsodálhattuk a környező völgyek vadregényes vonulatait (19-21. kép).
 
Átbukva a hegytetőn nemsokára egy széles földútba torkollott ösvényünk, melyhez csatlakozva a Hármashatár érintésével egészen egy tágas kaszálóig szaladt jelzésünk. A nyitott rét szélben gázolva megcsodálhattuk a környező hegyvonulatok távoli vonulatait, majd a egy éles jobb kanyarral visszatértünk a fák közé (22. kép).
Az erdőt járva helyenként érdekes feliratú faoszlopok szegélyezték utunkat, melyek talán egykori birtokhatárokat jelölhettek, de mára már inkább csak, mint különös látványosság köszöntik az erre barangoló turistákat. Figyelő tekintetüktől kísérve végül egészen a Csitári-keresztig kanyarogtunk, ahol immáron 4. ellenőrzőpontunkat fedezhettük fel az út mellett megbújó növényzetben. Ragasztást követően, ha egy kicsit beljebb merészkedtünk a magas fák árnyékába, akkor a pont névadó keresztjét is felfedezhettük, egy hangulatos tűzrakó mellett (23-24. kép). 
Az igazolópontot hátunk mögött hagyva kezdetben egy nyitott szekérút mellé szegődve robogtunk tovább kitartóan Ny-i irányba haladva, majd egy nagyobb erdőfolton keresztülfűzve magunkat hamarosan már felsejlett előttünk Bernecebaráti települése (25-26. kép). 
Az épületek csábító közelségének engedelmeskedve némileg tempósabbra fogtuk az iramot. A kissé lejtős terepen nem telt bele sok idő és már be is futottunk a kicsiny falu házai közé, ahol hamarjában felkutattuk az Öregerdő turistaházat, melynek udvarán vert tanyát 5. ellenőrzőpontunk. Pecsételést követően ezúttal már kicsit hosszabban időztünk aktuális állomásunkon, hiszen kedves vendéglátóink, rengeteg finomságtól roskadozó asztalokkal bírtak minket maradásra. A bőséges választék láttán nem nagyon szorultunk biztatásra, szépen csipegettünk egy keveset mindenből, majd miután megtöltöttük hasunkat megköszöntük a fejedelmi vendéglátást és végül búcsút intettünk a vendégmarasztaló helynek (27-28. kép).  
Ismét felvéve túránk fonalát kiléptünk a főutcára, ahol megtettünk néhány métert É-i irányba, majd balra fordulva betértünk a Templom utcába. A keskeny aszfaltút, melyet tapostunk váratlanul nekilódulva meredeken kapaszkodásba kezdett, és végül a katolikus templomot megkerülve kúszott fel a dombtetőre (29-30. kép).
 
Felérve egy újabb balost követően aztán már szép lassan kifelé tartottunk a településről, mígnem a Trianoni emlékmű és a temető érintésével váratlanul újabb ellenőrzőpontra bukkantunk Bernecebaráti határában (31. kép).
 
Nem sokkal azután, hogy egy újabb matricával a zsebünkben hátunk mögött hagytuk a temetőt hirtelen jobbra fordult poros földutunk, hogy a szürke sziklafalba vájt pincék néma sora előtt elsuhanva nyargaljon tovább DNy-felé (32-33. kép).
Miután elmaradoztak mögöttünk a hosszú füzérben sorakozó pincék komor bejáratai D-felé fordultunk, hogy a virágba borult, tágas mezők és kisebb erdőfoltok közt kanyarogva átsétáljunk a közeli Kemence településére (34. kép).
Amint ismét lakott területre értünk a hűségesen kísérő, poros szekérutunkat hamarjában egy keskeny műútra cseréltük. Rövid sétát követően aztán átkeltünk a Kemence-patakon, majd balra fordulva a Fő úton gyorsan keresztülszeltük a települést (35-36. kép).
A kellemes benyomást keltő, rendezett település D-i csücskéhez közeledve elsuhantunk a Kemencei Erdei Múzeumvasút nemrégiben átadott állomása mellett, melytől nem messze igazán különleges jelenségnek lehettünk szemtanúi, ugyanis turistautakat tekintve, valódi kuriózumnak számító módon együtt futott ott a kék, a piros, a sárga és a zöld sáv jelzés is (37-40. kép).  
Azt követően, hogy elkoptak mellőlünk Kemence utolsó lakóházai is még jó hosszan koptattuk a lábunk alatt kanyargó, keskeny aszfalt utat. A civilizációtól teljesen azonban nem szakadtunk el, ugyanis kisvártatva már a település határában, kellemes környezetben megbújó kempingek, és strand előtt haladtunk el, majd nem sokra rá a Börzsönyi Főalappont személyében végül túránk újabb állomására érkeztünk (41-42. kép).
Még egy matrica és irány a Fekete-völgy! A Csarna-patak és az Erdei Vasút kettőse mellé szegődve majd 2 kilométeren át követtük tovább a régóta kísérő műutat, mely a ránk boruló lombok alagútja alatt végül egészen a Feketevölgy Panzióig kalauzolt minket (43. kép).
A Panzió méretes kőépületét megkerülve aztán mind az aszfaltnak, mind a vasút nyomvonalának vége szakad, azonban a fák közé vesző Csarna-patak továbbra is hűségesen kísért minket. A köves-sziklás patakmeder közvetlen közelében maradva rövidesen ráleltünk a Fekete-kút méretes kifolyójára, melyben még némi vizet is találtunk, bár inni nem mertünk belőle (44. kép).
Igaz az előbb azt írtam, hogy a Feketevölgy Panziónál véget ért a kisvasút nyomvonala, ami technikailag igaz is, de sínek majd a völgy teljes hosszában felfedezhetőek voltak. A közelmúltban levonuló áradások mára már a felismerhetetlenségig megrongálták az egykori, hangulatos nyomvonalat, így eredeti funkciójuk betöltésére már alkalmatlanok... mondjuk a vidámparkban az ilyen hullámvasútért még fizetnek is! :) Mindenesetre a mérhetetlen pusztítást szemlélve jó tempóban haladtunk a vadregényes terepen, mikor egyszer csak egy magányos forrásra lettünk figyelmesek a meredek völgyoldalban, ahova rövid kitérőt tettünk egy járatlan, jelzetlen ösvényen (45-47. kép).
A rövid kitérőt követően visszakanyarodtunk kék jelzésünkhöz és még egy keveset sétálva rövidesen elértük a völgyvonulat közepében megbújó Hamuházat, melynek napsütéses tisztásán 8. pontunk őrei vártak minket finom csokival és pecséttel (48. kép).
A rögtönzött pihenőt követően aztán jöhetett némi meló. Visszatérve a magas fák árnyékába hamarosan széles földúttá dagadt keskeny ösvényünk és egy hosszan elnyúló kapaszkodásba kezdve nekilódult a meredek völgyoldalnak. Kitartó küzdelmet követően végül felkapaszkodtunk a völgyből, hogy egy tágas gerincúton átkelve szinte rögtön lendületes ereszkedésbe fogjunk. A gyorsan nyargaló ösvényen kígyózva pár száz métert követően kiértünk a fák közül és egy magányos parasztház mellett meg is érkeztünk Bányapusztára, ahol egy útjelző táblára erősítve újabb matricák vártak ránk (49-50. kép). 
Igazolást követően balra fordultunk az előttünk szaladó szekérúton és a közeli erdők felé véve az irányt hamarosan betértünk a magas faóriások oltalmába. A könnyed terepen jó darabig csak ereszkedett utunk, mígnem elértük a Katalin-forrás méretes kőtömbjét (51. kép).
A forrás előtt elhaladva jobbra fordult kopott erdei utunk és a Börzsöny-patak mellé szegődve még hosszasan folytattuk a lejtmenetet. Némi gyaloglást követően aztán egyszer csak gondolt egyet jelzésünk és balra letérve elhagyta a poros utat, majd a fák közé betérve egészen a sziklás patakmederig csábított le minket. A sekély vízfolyás vendégszeretetét élvezve egy ideig hűségesen kísértük azt, többször is átkelve rajta, míg végül egy enyhe emelkedőt követően eltávolodtunk tőle és a piros sávval kiegészülve rövidesen a Bogár-kert elágazásához érkeztünk, hogy újabb matricát gyűjtsünk albumunkba (52. kép).
Miután ezzel is megvoltunk egy poros földútra értünk ki, ahol visszatalálva a Börzsöny-patak mellé már nem kellett sokat sétálnunk és kövér gyümölcsöskertek mellett meg is érkeztünk a különleges hangulatú Nagybörzsönybe (53-55. kép).
A tekergőző, szűk utcák közt kanyarogva végül egészen a Vízimalomig gyalogoltunk a barátságos házak között, ahol újabb ellenőrzőpontunk vert tanyát. A nyitott kapun belépve egy árnyékos féltető alá húzódtunk be, hogy miután hitelesítették menetlevelünket még jóízűen falatozzunk is egyet a felkínált, több mint bőséges repertoárból. A meglepetéseknek ezzel azonban koránt sem volt vége, hiszen minden résztvevő grátiszként még a Vízimalom kicsiny, de annál érdekesebb kiállítását is megtekinthette (56-57. kép). 
Miután kellőképpen feltöltekeztünk a jó hangulatú ponton ismét felkerekedtünk és Nagybörzsönyt keresztülszelve szép lassan a házak fölé kapaszkodtunk. Egy poros földútra térve végül D-i irányba hagytuk el a csendes kis települését, melynek épületeitől elbúcsúzva egy virágos mező szélében értünk fel dombtetőre (58-59. kép). 
Átvágva a nyitott tisztáson hamarjában bevettük magunkat a fák sűrű rengetegébe, ahol ezt követően klasszikus erdei utak mentén haladtunk előre. Némi gyaloglást követően aztán egy keskeny, de jó minőségű aszfaltútba torkollott jelzésünk, melyen balra fordulva felvettük annak fonalát és jó sokáig el sem engedtük. Kellemes, könnyen járható szakasz volt, ahol szinte mindvégig egy gyönyörű kilátással kecsegtető, mély völgy felett gyalogoltunk (60. kép).
 
A jó dolgunknak persze idővel vége szakadt és egy jobbossal letértünk a végtelennek tűnő aszfaltcsíkról, hogy a fölénk magasodó, meredek völgyoldalnak nekifeszülve hosszan elnyúló hegymenetbe kezdjünk. A helyenként brutális szakaszokat is magába foglaló kapaszkodó tetejét végül a Nagy-Koppányi elágazónál értük el, ahol egy ragasztás erejéig kifújhattuk magunkat. A szusszanásnyi pihenőt követően folytattuk tovább utunkat és pillanatok alatt elértük a Koppány-nyerget, ahol a széles szekérutunkat elhagyva egy elvadult ösvényre váltottunk (61-62. kép).
Némi dzsungelharcot követve szerencsére hamarjában túljutottunk a barátságtalan szakaszon, melyet követően egy árnyékos völgybe vezetett ösvényünk. Ott elérve a meredek völgyoldalak közt csordogáló patakot, azon nyomban átkeltünk rajta, majd szinte rögtön neki is veselkedhettünk túránk legkeményebb etapjának, ugyanis több hullámban támadó, kifejezetten meredek emelkedőkkel farkasszemet nézve hosszúra nyúló csúcstámadást indítottunk a Széles-hegy felé. Eltartott egy darabig, mire megpillanthattuk hőn áhított célunkat, de kitartó küzdelem árán csak felértünk a hegytető nyitott tisztására, ahol aktuális matricánk mellett lélegzetelállító kilátás is fogadott minket (63. kép).
A Börzsöny belső vonulataira vetülő, csodálatos panorámától búcsúzva nemsokára átbuktunk a hegy D-i lejtőire, ahol lendületes ereszkedésbe kezdtünk. Következő pontunk nem váratott túl sokat magára, hiszen alig 2,8 kilométert kellett csak megtennünk klasszikus erdei utak vonalát követve és már meg is érkeztünk a Pribék-tisztásra. A nyitott mező szélében posztoló pontőreinktől friss víz és némi Oreo keksz volt jutalmunk eddigi fáradozásainkért, melyet örömmel fogadva kicsit megpihentünk (64-65. kép).
Kicsivel később ismét felkerekedve aztán búcsút intettünk vendéglátóinknak és visszatérve az erdőbe némi gyaloglás követően elsuhantunk a Nagy-Galla meredek lejtői alatt, majd egy útszéli kereszt mellett balra fordulva könnyed ereszkedésbe kezdtünk. Néhány nagyobb erőirtás mellett elhaladva újfent megcsodálhattuk a környező hegyvidék látványos vonulatait, majd miután végleg körülzárt minket az erdő kisvártatva leértünk a Misa-réti-árokba (66. kép).
De nem élveztük túlságosan hosszan a szűk völgy vendégszeretetét, hiszen egy rögtönzött patakátkelést követően egy kicsit szerpentinezve felkapaszkodtunk a fölé magasodó, meredek völgyoldalba. Fent az egykori kisvasút töltésének köves ösvényén sétálva haladtunk tovább D-i irányba, miközben igen jó tempót diktálva hamarjában elhaladtunk a hegytetőn található Zuvár romjai alatt, melyre a kék romjelzés hívta fel figyelmünket (67-69. kép).
A magas fák között kanyarogva végül a Misa-rétnél bukkantunk ki újra nyílt terepre, ahol egy kisebb akácoson átvágva átkeltünk a Damásdi-patak öreg kőhídján, majd egy pillanatnyi idő erejéig a patak mellett húzódó országúton sétáltunk tovább. De tényleg csak néhány méter erejéig koptattuk annak felszínét, hiszen nemsokára egy balost dobva letértünk róla és a mellettünk nyargaló síneken átkelve betértünk az erdőbe (70-71. kép).
Keresztülfűzve magunkat a tágas erdőfolton kisvártatva hangulatos kaszálók szélében találtuk magunkat, ahol környező hegyvonulatok és néhány legelésző tehén figyelő tekintetétől kísérve meg sem álltunk a Szob felé nyargaló poros földútig (72-75. kép). 
Ahogy egy jobbossal ráfordultunk új utunkra, nem telt bele sok idő és rövid gyaloglást követően már meg is érkeztünk utolsó állomásunkra, azaz a Sukola-kereszt magányos feszületéhez (76-77. kép).
A kereszttől továbbindulva már nem volt hátra más dolgunk, minta végiggyalogolni a végtelennek tűnő, köves szekérúton, melynek hosszú és monoton szakaszának végén már Szob fogadott minket tárt karokkal. Elérve a városon áthaladó 12. sz. főutat mi sajnos elnéztük a szalagozást és a kék sávot követve majdnem a vasútállomásig sétáltunk, de még időben észlelve a hibát korrigáltuk az útirányt és némi kanyargást követően végül mi is becsorogtunk a célba, ahol már nyüzsgő túrázó sereg lepte el a Herfli söröző teraszát (78-79. kép).
Beérkezésünk örömére és persze egész napos fáradozásaink megkoronázására nyomban át is vettük a teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt, ami mellé még egy gyönyörű kerámia emléktárgyat is kaptunk, amiért már külön megérte útra kelni. Mindezek tetejébe persze a túra végi vendéglátás sem maradhatott el, ami fejedelmi gulyás formájában érkezett.
Mindent egybevetve hibátlan nap volt, hozta a BHTE rendezésektől megszokott magas színvonalat. Élvezetes útvonal, fejedelmi szolgáltatás, igényes itiner és első osztályú szalagozás jellemezte a túrát, melyek remek egyvelege tette igazán feledhetetlenné a "Börzsönyi Kék 65"-t. Köszönet érte!