BTHE 2006 feher 01 Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület | info@bthe.hu Facebook |  Rólunk

Belépés

Belépés a felhasználói fiókba

Felhasználónév *
Jelszó *
Jelszó megjegyzése

BTHE 2006 fekete 02 Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület

BTHE rendezvények

BTHE rendezvények (40)

BTHE rendezvényekről szóló cikkek, beszámolók

Dél-Börzsönyi kilátások 30

 

Egy szál magamban indultam reggel a Nyugati pályaudvar irányába. Ismerősre nem nagyon számíthattam, de azért figyeltem a peronon a 7:07-es vonatra felszállókat, hátha mégis akad köztük egy. Végül így érkeztem Zebegénybe és a túra alatt is csak, néhány alkalmi társam akadt. Előneveztem, ezért a túra eleji papírmunkán nagyjából 12 másodperc alatt túljutottam, és nem maradt más dolgom, minthogy felmarkoljak egy szelet rétest és el is indultam az úton.

Dél-Börzsönyi Kilátások 40

 

Helyszín: Börzsöny
Táv: 40,5 km
Szint: 1801 m
Időpont: 2014.03.29.
Rajthely: Zebegény

Úgy adódott, hogy március utolsó szombatján a Mecseket hátrahagyva sikerült eljutni az ország É-i vidékeire, ahol  több remek túralehetőség közül is válogathattunk. Végül választásunk a "Dél-Börzsönyi Kilátások 40"-re esett, ami utólag visszatekintve remek döntésnek bizonyult. Egyrészt mindeddig csupán egyszer jártam a Börzsönyben és mindenképp szerettem volna visszatérni, másrészt a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) túrák az utóbbi időben az egyik legigényesebb és legjobban szervezett túrák, amin részt vettem. E kettőt szem előtt tartva szinte biztosnak ígérkezett, hogy ismét egy remek túrában lesz részünk.

Helyszín: Balaton-felvidék
Táv: 20,6 km
Szint: 813 m
Időpont: 2014.02.01.
Rajthely: Tihany

A BTHE (Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesület) teljesítménytúrákra soha nem lehet panasz, de a "Téli Tihany 20" alkalmával szerintem különösen kitesznek magukért a szervezők. A Tihanyi-félsziget lenyűgöző környezetet biztosít a rendezvénynek, ami már önmagában is egy hatalmas élmény lenne, de a mindehhez párosuló magas színvonalú rendezéssel együtt egy felejthetetlen túrahétvégében lehet részünk.
Hozzá kell tenni, hogy idén szerencsések is voltunk az időjárást illetőleg, hiszen Pécsről indulva útközben itt-ott elég kitartóan esett, de a túrát azért elkerülte a hétvégére beígért ónos eső. A félsziget teljes egészében hóba burkolózott, szóval a feltételek adottak voltak, hogy egy igazi klasszikus téli túrán vegyünk részt február első napján. 
vasárnap, 02 február 2014 18:53

Marker élményei a Téli Tihany 20-on

Írta:
Helyszín: Balaton-felvidék
Táv: 20,6 km
Szint: 813 m
Időpont: 2014.02.01.
Rajthely: Tihany
 
A BTHE (Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesület) teljesítménytúrákra soha nem lehet panasz, de a "Téli Tihany 20" alkalmával szerintem különösen kitesznek magukért a szervezők. A Tihanyi-félsziget lenyűgöző környezetet biztosít a rendezvénynek, ami már önmagában is egy hatalmas élmény lenne, de a mindehhez párosuló magas színvonalú rendezéssel együtt egy felejthetetlen túrahétvégében lehet részünk. Hozzá kell tenni, hogy idén szerencsések is voltunk az időjárást illetőleg, hiszen Pécsről indulva útközben itt-ott elég kitartóan esett, de a túrát azért elkerülte a hétvégére beígért ónos eső. A félsziget teljes egészében hóba burkolózott, szóval a feltételek adottak voltak, hogy egy igazi klasszikus téli túrán vegyünk részt február első napján. A Tihanyi-félsziget nem éppen hatalmas hegyeiről híres, legmagasabb pontja is csak 232 méter (Csúcs-hegy), de a 20 kilométeres táv alatt azért sikerült 813 méter szintemelkedést összeszedniük a szervezőknek, ami valljuk be nem rossz. A kapott térkép egyébként rendkívül szemléletes és könnyen követhető, örömmel konstatáltuk, hogy gyakorlatilag az egész félszigetet lehetőségünk lesz bebarangolni. Utunk során összesen 9 hivatalos ellenőrző pontot kellett érintenünk (+ a cél), ami elég soknak számít, de ennek csak örültünk. Azért mondom, hogy hivatalos, mert emellett számos "alternatív" megállót is közbeiktattunk. Rengeteg olyan pont szerepelt az útvonalon, ahol egyszerűen muszáj volt megállni és  megcsodálni a lenyűgöző téli tihanyi tájat.
vasárnap, 02 február 2014 18:47

NaFe beszámolója a Téli Tihanyról

Írta:

GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 740 m.

Túrára menet, a Nosztorin elkapott az ónos eső. Nem a legjobb előjel. Nyolc előtt pár perccel értünk Tihanyba. Parkolni már csak jó messze tudtam. Olybá tűnik, az ónos esőtől kevésbé tartanak a túratársak, mint a hófúvás ígéretétől. A benevezés csaknem 20 perc, pedig informatikailag a legfölkészültebb túraszervező csapat. Nevezést követően kétbetűs kitérőt követően vissza a kocsihoz. Elraktam a pulóveremet, elő a túrabotokat, a további ónos eső elijesztésére ráhúztam az esővédő huzatot a hátizsákra, s gyerünk. Kellemes vastagságú hótakaró borította a félszigetet, igazi szép télivé téve a túrát, de nem túlzottan nehezítve a járást. Nekünk akik a rajtidő elején indultunk, még optimálisan járható volt a hó, jól kapaszkodott bele a bakancs talpa.

Fel a Csóványosra, avagy végig a kéken a Börzsönyben!

Vannak olyan rendezvények, olyan túrák melyekre ha egyszer elmész utána minden évben szeretnél újra és újra eljutni. Számomra ez a túra ilyen. Tavaly nem sikerült eljönnöm, ezért idén mindenképpen tervben volt, vártam már ezt a napot. Az már csak hab volt a tortán hogy a második kéktúrámból még hiányoztak a börzsönyi kilométerek, így aztán még nagyobb lelkesedéssel indultam neki reggel a közel két órás autóútnak otthonról, hogy fél 8-kor a Kisinóci Turistaháznál bámuljak bele a felkelő napba...

A felkelő napot viszont nem nagyon érdekeltem, vastag felhőréteg mögé bújt, nem úgy az a szép kis kóbor kutya aki a Kisinóci Turistaház előtt a kocsi nyíló ajtajánál kíváncsian szemlélgetett, ki ez a csokizabáló idegen? Rövidesen együtt zabáltuk a csokit, majd a kopogtatásra kinyíló turistaházban egy jó kávé mellett bélyegeztem. (A kutyit pár napja fogadták itt be, mint megtudtam, de azért keresik a gazdáját.)

Már a rajtnál sikerült kellemes érzésekkel feltölteni akkumulátoraimat, a rendező Csiba Tonin kívül, két régi, kedves ismerőssel is találkoztam, Hevér Gáborral és Szalai Zsolttal. Gyors nevezés után, elindultam egy újabb ismerős, a Badacsony felé, és hamarosan a Bujdosók lépcsőjén találtam magam. A sok lépcső és a légcső szoros kapcsolatba került egymással,ahogy az előbbiek száma növekedett, úgy szaporodott a levegővétel gyakorisága is. A Ranolder-keresztnél volt először lehetőségem a kilátásban gyönyörködni, itt tavaly a helyi polgármester pecsételte le a füzetünket, lehet, hogy idén is, de ennek megállapítására az én arcmemóriám tökéletesen alkalmatlan.

Tanúhegyek 30

Ezt a túrát a Kinizsi 100-ra való felkészülés jegyében választottam ki, de ha már úgyis mentem, hát toboroztam egy kisebb csapatot is. Így összesenhatan indultunk neki a 30-as távnak kellemes nyárias időben.

A rajtnál gyors regisztráció, és indulás a hegynek. Szó szerint a hegynek, mert már az elején a Badacsony megmászása volt a cél. A bujdosók lépcsőjére a feljutás elég kemény volt, többször is megálltunk, hogy a tüdőnk utolérjen minket. Lefelé pedig sikerült egy elég méreteset zakóznom, így a továbbiakban fájós, és enyhén bedagadt hátsóval haladtam.

A kilátás a Badacsonyról nagyon szép, csak ezért is megérte felmenni.

A Tenkes túrák másnapján, vasárnap a BTHE rendezésében került sor teljesítménytúrára itt a Mecsekben. A már megszokott, “fel az xy hegyre!” jellegű túrán csavartak egyet és újdonságként most le kellett menni a völgybe. Méghozzá a Nagy-Mély-völgybe, ami történetesen az egyik kedvenc helyem a Mecsekben. Az indulás tehát nem volt kérdéses, Elekkel és Gergővel már előző nap lebeszéltem a dolgot. Reggel 7-kor gyülekeztünk a főpályaudvaron, a 35-ös busz indulása előtt én bedobtam egy kávét a restiben, hogy észnél legyek. A busz gyorsan robogott fel velünk a hegyre, bőven 8 óra előtt már meg is érkeztünk Dömörkapuhoz.

péntek, 29 március 2013 17:01

Bullw beszámolója a DBK30-ról

Írta:

Dél-Börzsönyi Kilátások 30

 
2013. március 23.
 
Reggel indult a vonat a túra színhelyére, ami Zebegényben volt található. Picit csípős volt a reggel, a szél is fújdogált, szóval nem volt már ez annyira jellemző ehhez a március végi időponthoz, de nem riasztott el. Így is egy kis betegség, meg a rossz idők miatt volt egy kis kihagyás, így már mocorgott a cipő a tárolóban, hogy menni szeretne.
2. oldal / 3