Köszi. Ez volt még nekem is ötletként vagy valami hasonló, de akkor lenne benne egy oda-vissza fel majd lemenet a Hegyes-tető és a KS elágazás között. A Hegyes-tető mint ellenőrzőpont benne kellene legyen a hosszú és rövid távok útvonalában is.
@ikrieger Akkor így? Viszont ebben az esetben lehet, hogy Hegyes-tetővel kellene kezdeni, különben a rövid táv miatt sokáig lennének nyitva a pontok.
Fino alla morte!
Nagyon hasonló volt az én elképzelésem is, csak az elején el kellene menjenek a rétesház felé, így én emiatt a Z4, K4, K+ jelzéseken terveztem eljutni Kövesmezőre. Viszont itt továbbra is nyitott a Fehér-hegyen keresztüli lemenet Nagymarosra.
Tényleg megnézem valamikor a gesztenyés tanösvényt.
Esetleg lehetne úgy is, hogy Kövesmezőről egy ideig a Hegyes-tetői széles földúton haladnak, majd onnan átváltanak a tanösvényre, van egy szakasz ahol szinte összeér a kettő. Nem tudom van-e ott bármi út vagy csapás egyébként.
A túra ismételt megrendezése szuper ötlet, még nem tudom a nyaram, de ha tudok, megyek.
Mi is beterveztük, vmelyik pontra mennénk a gyerekekkel. Előtte bejárni, szalagozni szívesen segítek.
Nos van remek útvonal Kövesmezőről Nagymarosra a Kápolnához, a házakat alig érinti, jól járható és szinte végig erdőben, terepen halad.
Mellékeltem a 10-es távhoz tartozó térképvázlatot, ezen jól látszik a szalagozott szakasz is.
A 10-es táv így 12,5 km lesz 645 m szinttel (4 óra szintidő), 20-as pedig 20,4 km és 835 m szint, amire 6 óra szintidő lenne.
Az ellenőrzőpontok listája, a tervezett szolgáltatással és nyitva tartással:
RAJT, Zebegény Mókus (3-4 fő): 17.00 - 19.00 // Itiner, Rétes bón, amit a Rétesházban váltanak be
Rétesház (0 fő): 17.05 - 19.15 // Rétes, a rajtban kapott bónra
1. EP. Törökmező th. (1-2 fő, 20-as táv 6,4 km): 17.55 - 19.55 // bélyegzés, víz, szörp, nápolyi, savanyú/kovászos uborka
2. EP. Nagymaros, Kálvária kápolna (1-2 fő, 20-as táv 13,1 km, 10-es táv 5,2 km): 18:45 - 21:50 // bélyegzés, víz és szörp, görögdinnye
3. EP. Hegyes-tető kilátó (2 fő, 20-as 16,9 km, 10-es 9,0 km): 19:15 - 23:00 // bélyegzés, víz, csoki
CÉL, Mókus (2-3 fő): 19:45 - 0:00 // bélyegzés, kitűző, emléklap Mókus söröző bón
Lehet jelentkezni a pontokra, rajtba és célba, illetve söprűnek!
Matricák pedig itt lennének:
- János-forrás (20-as táv)
- Sátortábor (10-es táv)
- Gubacsi-hálás vagy parkoló (20-as táv)
- Kövesmező (20-as és 10-es táv)
- Kós Károly-kilátó (20-as és 10-es táv)
Szokásos Törökmezőt kérnénk 🙂
Üdv mindenki! Gubacsit vállalom, szalagozással.
Köszi Jani, Évi.
Jani: a Gubacsi-hálásra egyelőre matrica van tervezve, Nagymaros mint pont megfelel?
RAJT, Zebegény Mókus (István, Erika, 2 fő): 17.00 - 19.00 // Itiner, Rétes bón, amit a Rétesházban váltanak be
Rétesház (0 fő): 17.05 - 19.15 // Rétes, a rajtban kapott bónra
1. EP. Törökmező th. (Évi, Zsolti, gyerekek, 20-as táv 6,4 km): 17.55 - 19.55 // bélyegzés, víz, szörp, nápolyi, savanyú/kovászos uborka
2. EP. Nagymaros, Kálvária kápolna (Jani + 1 fő, 20-as táv 13,1 km, 10-es táv 5,2 km): 18:45 - 21:50 // bélyegzés, víz és szörp, görögdinnye
3. EP. Hegyes-tető kilátó (2 fő, 20-as 16,9 km, 10-es 9,0 km): 19:15 - 23:00 // bélyegzés, víz, csoki
CÉL, Mókus (István + 1-2 fő): 19:45 - 0:00 // bélyegzés, kitűző, emléklap Mókus söröző bón
Hahó!
Én jeleztem, hogy megyek rendezni, s rajt-célba szeretnék lenni.
De nem látom a nevem beírva 😞
Most már be leszel írva, köszi Mariann!
RAJT, Zebegény Mókus (Mariann, István, Erika, +1-2 fő): 17.00 - 19.00 // Itiner, Rétes bón, amit a Rétesházban váltanak be
Rétesház (0 fő): 17.05 - 19.15 // Rétes, a rajtban kapott bónra
1. EP. Törökmező th. (Évi, Zsolti, gyerekek, 20-as táv 6,4 km): 17.55 - 19.55 // bélyegzés, víz, szörp, nápolyi, savanyú/kovászos uborka
2. EP. Nagymaros, Kálvária kápolna (Jani + 1 fő, 20-as táv 13,1 km, 10-es táv 5,2 km): 18:45 - 21:50 // bélyegzés, víz és szörp, görögdinnye
3. EP. Hegyes-tető kilátó (2 fő, 20-as 16,9 km, 10-es 9,0 km): 19:15 - 23:00 // bélyegzés, víz, csoki
CÉL, Mókus (István, Mariann + 1 fő esetleg): 19:45 - 0:00 // bélyegzés, kitűző, emléklap Mókus söröző bón
Köszönöm! ☺️
Sziasztok! A Hegyes-tetőre jelentkeznénk Havaj Szabival.
Én meg a rajt+20 söprést mondtam. Niki még nem tudja, hogy jön-e, mert másnaptól táboroztat.
Fino alla morte!